Az élet nem csupán fehér, mint a só vagy fekete, mint a bors, hanem lehet piros is, mint a paprika. Amely lehet nemes, édes és bársonyos, de csípős, lángoló, lázadó és karcos is. A fűszer lelket lehel a testbe, életet az ételbe. Az apró sókristályok az édes tejcsokoládéban kibontják az ízeket, aromákat, ahogy a szerelem megnyitja, felkavarja, vagy épp megtépi a lelket. Egy apró bors, kicsi szeme odacsíp, megpiszkál, felcsigáz. Pimasszá teszi a buja, gyümölcsös étcsokoládét. Előcsalja gyermeki lelkünket, felszabadít. Enged játszani, önfeledten megélni az élet apró örömeit. A piros paprika, mint a pipacs tüzes virága, nemessé varázsol egy negédes ízt. Értelmet ad, kiegyensúlyoz, harmóniát teremt a fehércsokoládéba bújva. A SóBorsPaprika: a fűszer triumvirátus. A csokoládé szövetségesei, a lélek és élet ízfokozói. A Sómese jut eszembe, amelyben a király legkisebb leánya azt mondja apjának: úgy szeretem édesapámat, mint az emberek az ételben a sót. Elkergetik a palotából. Csak évekkel később jön rá a király egy sótlan ebédet fogyasztva, hogy mekkorát tévedett.